Eddig és ne tovább!
Elég volt a politkai és gazdasági ámokfutásból!
Köszönjük szépen, de nem kérünk bebőle többet.
Az elmúlt 22 év politikusai többszörösen bebizonyították alkalmatlanságukat arra, hogy egy országot vezessenek.
Bebizonyosodott, hogy mindössze két dologhoz értenek:
1. Szétrabolni az országot. Mindegyik hatalomra került erő egyetlen dologgal foglalkozott, de azzal éjjel-nappal. Milyen módon lehet a legtöbb pénzt ellopni, hogy lehet a lehető legjobban megtömni saját és elvbarátaik zsebét.
2. Minden fontos pozícióba cimborát, sógort, komát, rokont ültetni. Mit számít a szakértelem, kit érdekel, hogy a posztra helyezettnek halvány lila segédfogalma sincs arról a területről, aminek a vezetője lett. A lényeg, hogy lojális, és mindig megteszi, amit kérnek tőle.
"Munkálkodásukkal" sikerült elérni, hogy az ország romokban hever, emberek milliói nyomorognak, miközben ők tömött erszénnyel vidáman élik mindennapjaikat.
Köszönjük szépen, de ebből nem kérünk tovább!
Tájékoztatjuk a "tisztelt" képviselőurakat és képviselőhölgyeket, hogy nincs több lenyúzható bőr rajtunk. Tessék észrevenni, hogy a birkán már nincs bőr, csak a csupasz, véres húscafatok.
Nem lehet az embereket tovább sarcolni, nem lehet az emberekkel tovább megfizettetni a gazdasági és politikai dilettantizmus kamatát.
Nem kérünk tovább a politikusok hazudozásaiból, akkor sem, ha elismerik hogy hazudtak (Gyurcsány), akkor sem, ha ezt tagadják (Orbán). Gyurcsánynak és Orbánnak, valamint az ország mostani katasztrófális helyzetéért felelős minden politikusnak egy helyen lenne szabad csak közös levegőt szívni - valamelyik büntetésvégrehajtási-intézmény cellájában.
Nem kérünk a "gazdasági szabadságharcból". Ez a harcot csak elveszíteni lehet, ahogy elveszítettünk minden háborút Augsburg óta.
Nem volt kötelező csatlakozni az Európai Unióhoz (bár gazdaságilag és politikailag is indokolt és szükségszerű volt), viszont ha csatlakoztunk, be kell tartani a játékszabályokat. Focimeccsen sem lehet gólt dobni, mivel a szabályok szerint kézzel nem lehet gólt szerezni.
Lehet harcolni az Eu-val és az IMF-el, de minek? Egy egér nem fogja legyőzni az elefántot. Legfeljebb annyit ér el, ha sokat szemtelenkedik, az elefánt eltapossa.
A most regnáló kormány a "radikális adócsökkentés" kormányának hirdette magát.
Össze tudjuk számolni, hány új adót vezettek be? Össze tudjuk számolni, hány új "különadót" vezettek be?
Ugye nem gondoljuk komolyan, hogy a különadókat azok a cégek, bankok fizetik meg, akikre ezt kirótták? Ugye tudjuk mindannyian, hogy ezeket az adókat, mi fizetjük meg, a "birka nép", akin már nincs több bőr.
És most jön még csak a feketeleves. Most jönnek azok az új adók, amik tényleg nagyon fognak fájni (sárgacsekk adó, netadó, telefonadó). Meddig fogjuk még fizetni a dillettantizmus árát?
Meddig hallgat és tűr a "birka nép"?
A birka egy nagyon türelmes állat, hang nélkül tűri, hogy nyírják, De egyszer a birkának is elfogy a türelme. Amikor a birkanyíró már a húsába vág, akkor nem fog tovább csendben és némán tűrni.
Elég volt az elmúlt 22 év politikai és gazdasági ámokfutásából!
Tisztességes, becsületes, az országért, és a benne lakókért dolgozó képviselőket és vezetőket akarunk.
Szakembereket akarunk minden felelős posztra, olyan szakembereket, akik tudásuk és tehetségük okán kerülnek a posztra, és nem azért, mert a vezetők haverjai, cimborái, rokonai.
Azt akarjuk, hogy a választott képviselők vállaljanak felelősséget a munkájukért, ahogy bármelyik dolgozó vállal ma hazánkban. Ha rosszul végzi a munkáját, ha kárt okoz a munkaadójának az ORSZÁG BÁRMELY ÁLLAMPOLGÁRÁNAK, akkor fizessen az okozott kárért.
Hazánk romjain tort ül a korrupció. Hazánk a mutyiország.
Elég volt ebből, nem akarunk mutyiország lenni, nem akarunk banánköztársaság lenni.
Rendet akarunk, kiszámítható gazdaságpolitikát, munkahelyeket, tisztességes fizetéseket.
Olyan adórendszert akarunk, ahol a vállalkozó nem érzi szükségét annak, hogy adót csaljon. Nem akarunk minimálbéren bejelentve dolgozni, és a többi pénzt zsebbe kapni, mert így olyan minimális nyugdíjunk lesz, hogy abból legfeljebb majd éhen halni tudunk - feltéve, hogy egyáltalán megéljük a nyugdíjas kort.
Azt akarjuk, hogy ingyenélők ne élhessenek meg vígan azokból a segélyekből, melyeket a mi adóforintjaikból kapnak, miközben sokan közülük életükben egyetlen percet sem dolgoztak.
Azt akarjuk, hogy az kapjon bármilyen segélyt, aki tényleg rászoruló, és azok közül is az, aki munkára fogható, valamilyen munka ellenében juthasson csak segélyhez.
Azt akarjuk hogy hazánk ne legyen a bűnözők paradicsoma. Erős, jól képzett, önbizalommal teli rendőrséget akarunk, akik a becsületes, tisztességes embereket megvédik a bűnözőktől.
Elvárjuk, hogy a rendőrség szolgáljon minket és ne arra használja a hatalom, hogy leszámoljon azokkal, akik felemelik szavukat a törvénytelenségek, visszaélések ellen.
Összefoglalva röviden és tömören: Egy élhető országban akarunk élni. Ez a hazánk, itt akarunk boldogulni. Tisztességes, becsületes munkával, tisztességes és becsületes vezetők irányítása alatt!